Amikor Belgiumban éltem, a kinti barátaim gyakran hívtak Strawberry-nek. A vasárnapi piacon minden héten vettem legalább 1 (de inkább 5) kiló epret, amit aztán szétosztogattam a koliban, és rendszeresen csináltunk belőle fantasztikus csokis-chantilly-s finomságot is.

Nyugi, ez a blog nem csak az eperről fog szólni. De ez a bejegyzés még igen.

Magam sem tudom már, hogy hogyan és miért, de pár napja belém ötlött, hogy még sosem csináltam lekvárt, és bár ezzel nem vagyok egyedül, úgy éreztem, hogy ezen márpedigmostazonnal javítanom kell. Nem meglepő, hogy az epret választottam alapanyagként, lévén szezon van, meg hát Strawberry, ugye.

Elkezdtem bőszen utánaolvasni, hogy mit érdemes tudni a lekvárfőzésről. A procedúra kifejezetten egyszerűnek tűnt, ám, mint megtudtam, rengeteg helyen el lehet szúrni a dolgot, ha nem figyelünk a megfelelő konzerválásra, nomeg a fránya mikroorganizmusokra. Hosszas elemezgetés után összeállítottam, hogy én mivel fogok próbálkozni életem első lekvárfőzése során. 

Akit nem érdekel, hogy hogy készül A lekvár, de kíváncsi azért az eredményre, a két kép közötti részt nyugodtan ugorja át.

Így készült a lekvár:

- Mindössze epret, cukrot, valamint zselésítőt használtam a lekvárhoz.

- A Lehel piac két árusánál is vettem epret, biztos, ami biztos alapon. Úgy gondoltam, hogy így több esély van arra, hogy tökéletes szemek kerülnek a lekvárba, és a darabok különbözősége miatt kellemes ízvariáció fog születni. (Így is lett.)

- Bár a lekvárfőzés lényege hagyományosan éppen a "felesleges" gyümölcsök eltétele és felhasználása, jellemzően óva intettek a leírások attól, hogy túl érett, "hibás" szemeket használjak, ugyanis ezek elronthatják az egész lekvár állagát és ízét, nem beszélve a tartósságáról. Sajnos a fél-fél kiló eperből az egyik adagban rengeteg hibás darab volt, de még így is sikerült két kisebb és egy nagyobb üveget megtöltenem a lekvárral a főzés végén.

- A tartósítás érdekében sokféle trükköt be lehet vetni. Állítólag már önmagában a cukor hozzáadása is segíti a folyamatot, de kaphatóak különféle készítmények is erre a célra. Én a bioboltból beszereztem egy kis stabarkot, illetve a sarki boltból egy Haas eperlekvár zselésítőt, és végül az utóbbi mellett döntöttem. Sokan a Dr. Oetker termékeire esküsznek, de volt ismerős, aki nátriumot, más eritritet vagy szalicilt használ. Szerencsére mindegyik hátuljára elég pontosan rá van írva az utasítás, a Haas gyakorlatilag mindent leírt, amit a lekvárfőzésről tudni kell, lehet, hogy nem is kellett volna utánanézni és túlaggódni... :)

- Az édesítést igény szerint és a zselésítésnek megfelelő arányban kell végezni. Az én közel 1 kiló epremhez egy fél zacskó Haas eperlekvár zselésítőt és úgy 100 gramm finomított kristálycukrot használtam (igazából csak a zselésítő miatt cukroztam meg egyébként is). Ezeket csak a lekváralap felforrása után kellett belerakni, majd 5 percig főzni.

- Nagyon fontos, hogy a befőttesüveg, amibe kerül a forró lekvár, jól elő legyen készítve a feladatra (mikroorganizmusok, váá!). A lehető legalaposabban ki kell őket mosni, majd lecsöpögtetni. Nos, az internet teljesen ráparáztatott erre a részre, szinte mindenhol orvosi sterilitás szintű kérelmeket támasztottak, de főzés közben arra gondoltam, hogy a rutinos nagymamák kötve hiszem, hogy minden egyes alkalommal alaposan sterilizálták volna a cuccost, meg törődtek volna az aprólékos kiválasztással. Király arcok, és tuti nem aggódták úgy túl a (lekvár)főzést, mint mi.

- Maga a lekvár"alap" elkészítése valóban pofonegyszerű. Miután kicsumáztuk az epret, magtalanítottuk a cseresznyét vagy azt, amivel éppen dolgozunk, összemixeljük mondjuk egy botmixerrel az egészet, majd egy lábasban állandó kevergetés mellett jól felforraljuk. Ekkor jön bele a zselésítő, a cukor meg miegymás. (Van, aki a cukrot még a forrás előtt belerakja, nyilván több módszer is létezik, de alapvetően tényleg a választott zselésítő leírását érdemes követni.) Miután kellően besűrűsödött és eltelt a cukor és a zselésítő forrásától számított 5 perc is, villámgyorsan át kell önteni a lekvárt az üvegekbe, és mint a szélvész, jól rácsavarni a fedőt, majd a tetejére állítani az üvegeket pár percre, mert a mikroorganizmusok. Tulajdonképpen itt kész is lennénk, de én még úgy gondoltam, hogy dunsztoltatom is a kicsikéket, hogy tutira menjek.

- Elvileg az újabb üvegek és újabb zselésítők és egyéb 21. századi technológiák miatt a dunsztolás már nem is kötelező. A procedúra abból áll, hogy forró lekváros üvegeinket becsomagoljuk újságpapírba, majd pár napos álomra küldjük őket egy takaróba bugyolálva. "A dunsztolás a befőttes üveg és annak tartalma, valamint a lezáró tető csírátlanítását célzó művelet." - mondja a kifozde.hu. Szóval a lényeg, hogy így fog kihűlni jól a lekvár, aminek legalább 24 órát, de inkább 2-3 napot érdemes adni. Utána már fogyasztható is a csodakészítmény!

2 nap elteltével (ma!) kibugyoláltam az üvegcséket, és nagyon boldog voltam, mert olyan szép pirosban pompáztak a kis üveggyermekeim, mintha megphotoshoppolták volna őket. Tényleg olyan pirosak, mint a képen! És baromi finom. Viszem piknikre vasárnap szerintem, ezzel most nagyon vagánynak érzem magam. :) Csak kicsit attól félek, hogy túl jó lett az első lekvárom, és innen már csak lefelé van.... :)